Kettősség van bennem az újrahasznosítással kapcsolatban, mert nagyon szeretem, támogatom, viszont, mikor oda kerülök, hogy fel kell vágni egy akár már lukas, vagy foszlott ruhát, hogy valami új készüljön belőle, nem megy egykönnyen. Nem tudom miért, mert már eredeti formájában nem lehet használni, de mégis nehezemre esik szétszabdalni egy ruhadarabot, különösen, ha emlékek is fűződnek hozzá. Így voltam ezzel a pulóverrel is, ami finom gyapjú és jópár évvel ezelőtt vettem a férjemnek. Sokat hordta, így a háta alsó része elvékonyodott és ki is lyukadt, már menthetetlenül. Az újrahasznosításra várt, de akárhányszor ránéztem, valahogy nem tudtam belevágni..pedig sokmindent elterveztem, mi lesz belőle. Ma viszont megtettem az első lépést és a hidegre való tekintettel kiszabtam és megvarrtam magamnak egy sapkát, mert ugyan kötöttem is már magamnak egyet (majd valamikor megmutatom azt is), csak ennyire hidegben, az már nem lett volna elég. Reggel mielőtt elindultunk volna kiszabtam és megvarrtam, az egész nem volt több, mint fél óra. Terveztem rá egy kis virágot is, hogy vidámabb legyen, és bár örülök ennek a hidegnek, mert szükség van rá, de bizony várom már a jobb időt, sok, melengető napsütést és ez a kis dísz erre is emlékeztet. Még tegnap este varrtam meg, mikor már nagyon fáradt voltam, de kellett valamit csinálnom; biztos ismeritek az érzést. Először úgy terveztem rávarrom majd a sapkára, később jött az ötlet (mert tudjátok, mindig szeretem a praktikumot), hogy kitűző formájában teszem fel, hátha valamikor valaki más hordja majd a sapkát, pl. az egyik fiú a családból és akkor nem kell rá virágdísz. No és a mosás is egyszerűbb lesz így.
On the one hand I like recycling very much and support it, but on the other hand when I could recycle an old piece of garment it is very difficult for me to cut it even if it is not wearable. Maybe because I have memories in connection with it, or... I do not really know why. Difficult. It was the case with this woolen sweater that I had bought to my husband many-many years ago. He liked it and wore it a lot, so there are holes now on the back panel...quite big holes so you cannot mend it. I put it away for recycling and had many plans, but when it turned to be done I just could not cut it. But today morning I did, because I needed a hat in this cold weather. I knitted one (will be shown some time), but it is not warm enough. So at last I cut the sweater and made a very easy hat from it, in not more than half an hour. The little flower had been made yesterday evening, when I was too tired to do anything else, but I simply needed a bit of crafting. And because I would like to have sunny weather, though I am happy with the cold knowing it is needed, its colours remember me the nice late spring, early summer days. First I planned to sew it onto the hat, but being practical I decided to make a pin to be able to remove it when probably one of the boys would wear the hat or when I want to wash it.