A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tutorial. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tutorial. Összes bejegyzés megjelenítése

neszesszerek gyerekeknek - cosmetic bags for children











Ahogy nőnek a gyerekeim egyre többet utaznak el itthonról, úgyhogy ideje volt készíteni nekik kis neszesszereket, amiben a tisztálkodószereiket vihetik magukkal. Varrtam már korábban is neszesszereket, ilyet, ilyet és ilyet, de eddig ez a mostani tűnik a legegyszerűbb és egyben legpraktikusabb formának. Először a kisebbet varrtam meg, ami egy kisfiúnak bőven elegendő, majd a kislányomnak eggyel nagyobbat, hiszen neki már hajkefének, csatos-gumisdoboznak és miegyebeknek is kell a hely. Még egy hátravan, azt is ugyanilyen fazonra varrom majd, a legnagyobb gyerkőcömnek, aki szintén fiú, de ő a nagyobb formát szeretné. A legkisebbnek még egyenlőre nincs rá szüksége, de ami késik nem múlik, közben viszont valószínű magamnak is varrok még egyet, olyan egyszerű és nagyszerű ez a minta. A hozzávaló leírás pedig megtalálható itt, ahol még az itt látható nagyobbnál még eggyel nagyobb forma is szerepel, azoknak, akik extra sokmindent szeretnének bepakolni.

As my children grow they more and more times travel to camps. So it was time to sew them cosmetic bags. I have already sewn different forms like this, this, and this, but the new version is far more the easiest and most sensible, I think. The smaller (size S) is enough for my son but my daughter needed a little bigger (size M). My eldest son will have one, too and I plan to sew for him the bigger (size M) version. My littlest kid does not need it at the moment, but later I am sure he will get one. Now I am thinking to sew the size M for myself, too. The tutorial can be found here and there is an even bigger form, size L.

szíves papír girland - paper heart garland

Ennek a füzérnek/ girlandnak, ki hogy szereti hívni az elkészítése tényleg nagyon egyszerűen és gyorsan megy. Kell hozzá pár darab A4-es papír, ha színesre szeretnénk, akkor különféle színekből, egy kis darab karton, ceruza, olló és az összeállításhoz a varrógépünk. Én most egy egyszerű fehér papíron mutatom meg, hogy készítettem őket.
/ Making this heart garland is really simple. You'll need an A4 form paper (white or coloured), cardboard, pencil, scissors and your sewing machine.
 A kartonból kivágtam egy fél szívet sablonnak. / I cut a half heart form from cardboard to have a pattern.
 Az A4-es papírt félbe, majd a széleket a középvonalhoz hajtottam. / I folded the paper in half, then the edges to the center line.
 A sablon segítségével felrajzoltam a szívek felét. / Using the pattern I drew the half hearts.
 A vonalak mentén kivágtam, így egy A4-es papírból 6 szívet kaptam. / I cut out to get 6 hearts from paper.
 Egy hosszabb cérnát hagyva az elején (aminél majd fel lehet kötni őket) kezdtem őket összevarrni a középvonaluk mentén (ahol már úgyis ott volt a hajtás, így ez vezetett) A varrás elején és végén oda-vissza varrással rögzítettem a cérnát. Egy szív végigvarrása után kicsit üresen varrtam, hogy ne érjenek teljesen egymáshoz és úgy toltam be a következő szívet. / Leaving a bit longer thread  at the beginning (to be able to tie the garland later) I sewed the hearts one after the other leaving a bit space between them. I reinforced the stiches at the beginning and at the end of the sewing.
 El is készült a 6 szívből álló füzér. / And the garland from 6 hearts is ready.

így készült - avagy edényfülfogó tutorial

Ebben az idei első bejegyzésben mutattam az edényfülfogókat és a megjegyzéseknél ígéretet tettem arra, hogy csinálok egy leírást. Így varrtam még egyet és lépésenként fotóztam, remélem érthető lesz.
 Egy 9 cm oldalhosszúságú/magasságú edényfülfogóhoz a következők szükségesek:
  • külső és bélés anyagból 1-1 db, valamit közbélésből (flíz) 2 db (nekem a vékonyabb volt itthon, a vastagabból elég 1 réteg is) 10x20 cm-es maradék 
  • szövött szalagból vagy bármilyen akasztónak megfelelő madzagból, szalagból egy 11 cm-es darab
A külső és belső anyagdarabokat félbehajtva vasaljuk meg, majd a vasalt él aljától mérjünk még 10-10 cm-eket, ahogy a képen is látszik. Persze körzővel könnyebb lenne, de nem tudom a miénk hol van és így egyszerűbb volt. A pontokat összekötve és az anyagot a másik irányba hajtva a vasalt középvonalnál, az összekötött pontok mentén vágjunk ki egy negyed kört, amit ha kihajtjuk az anyagokat meg is van a 2 félkörünk.
A külső anyagból kivágott félkört fektessük fonák oldalával a 2 flízdarabra és körben cikcakk öltéssel rögzítsük a 2 flíz réteghez. A felesleget a varrás mentén vágjuk le. Nem baj, ha kicsit hullámos lesz a széle, majd összevarrás után nem látszik. A középvonal egyik oldalától pici távolságot hagyva gombostűzzük oda a szalagot, majd szín oldallal befelé összehajtva varrjuk végig az egyenes oldalt.
Fordítsuk színére, majd a bélést is varrjuk össze, de ott hagyjunk középen egy nyílást a kifordításhoz. A bélést összevarrás után ne fordítsuk ki, hanem fonák oldalával kifelé húzzuk rá a külső oldalra, lehetőleg az oldalvarrások egymáson legyenek, de nem fog látszani, úgyhogy, ha máshova kerülnek az sem tragédia.
A külső és bélés szélét összefogva varrjuk egymáshoz a rétegeket, akkor olyan lesz, mint itt  középső képen és ezek után a nyíláson keresztül fordítsuk ki, majd a szín oldalról egészen közel az anyagszélhez varrjuk be a nyílást.
Ha behúzzuk a belsőt a helyére gyakorlatilag készen is vagyunk. Maradhat így is, mint itt a 2 kép közül az elsőn, de én jobban szeretem még így kívülről letűzni a szélét, befejezettebbnek tűnik...nekem.

Készen vagyunk, mehetünk végre főzni ;)

Remélem minden világos és érthető volt, ha nem, kérlek jelezzétek és nézzétek el nekem; ez volt az első leírás, amit készítettem.