Ma reggel, hazafelé sétálva gondolkodtam el azon, amit eddig is tudtam, de valahogy mégis most tudatosodott: nézzem a rossz(nak vélt) dolgok jó oldalát.
Rég nem jártam erre, el sem hiszem, hogy utoljára Karácsonykor, de egyszerűen nem jutottam ide is. Pedig van félig kész bejegyzés, rengeteg kép és sokmindent készítettem ezalatt az idő alatt. Már a farsangi időszaknak is vége. De nem baj, majd pótolom.
A legkisebbem jött ma reggel haza velem; az oviból egy hete úgy hívtak fel, hogy fertőző beteg, azonnal vigyem haza. Akkor nagyon bosszantott, mert tudtam, hogy nem lehet beteg de most örülök, hogy tényleg egészséges és mégis itthon lehetünk délelőttönként kettesben. Reggel pedig különösen jó volt, a szép havas utcákon a jó levegőben együtt hazasétálni. A havat sem kimondottan szeretem, de most ez is nagyon jól esett, olyan szép volt minden, friss levegő és a drótkerítések fonataiban ülő hóról is eszembe jutott, kislánykoromban mennyire szerettem nézni, hogy így megül.
Today morning walking home I was thinking a bit. I had known it before, I am sure, but it became true in the morning: let's see the sunny side of the things I think to be bad in my life.
I wrote last time at Christmas which was long ago and now the Lent begins in two days. There are many pictures to share and I sewed quite a lot during this time. Never mind it can be posted later on.
Today morning we were walking together with my youngest, who had been sent home from the nursery a week ago claiming to be very ill and infectious. It had not been true and I had been quite angry then, but today I felt it had been good. Good, because now I have my youngest with me for a few days and not because he is ill, but because he had been said to be ill. Not the same. It was refreshening to walk in the snowy streets together though I'm not particulary keen on snow. I had mamories, too, remembering how much I loved to watch snow on the fences in my childhood. So it was a good day.
