végre valami fiús - at last something boyish

Szó mi szó, lányoknak többfélét és gyorsabban lehet varrni. Egy kis szoknya, fél-1 óra. Egy kis hajpánt negyed-fél óra.
Most viszont, bár a tervek és kiszabott dolgok között vannak azért fiúsak jócskán, kellett nagyon gyorsan is készítenem valamit, méghozzá egy fiús sapkát. Megmondom őszintén jobban szeretem  a karimás napsapkákat fiúknak is, de  a legutóbbi iskolai kiránduláson mindenki, még  a lányok is csak baseball sapkákban jelentek meg, kivéve az én kisfiamat, aki egy hagyományos, fehér napsapkában ment. Én nem tudom miért ennyire csak ez a típusú sapka népszerű, még a lányok körében is, akiknek kendőtől kezdve nagyon sokféle kislányos, kedves darabot lehet kapni, de a helyzet ez. Így az én kisfiam volt a kakukktojás, aki emiatt elég rosszul érezte magát, főként, hogy kapott megjegyzéseket is. Úgyhogy a következő kirándulásra fogtam magam és egy régebbi kedvenc sildes sapi alapján (mivel szabásmintát nem találtam sehol) készítettem egy szabásmintát és varrtam egy nagyobbat.  Szerencsére erre már nem tettek megjegyzéseket, sőt csodálkoztak, hogy ez itthon készült. Így a kisfiam is és én is megnyugodtunk. Ezzel a  változattal én is megbarátkoztam, puhább is  mintha vettünk volna egy baseball sapkát, a sildje sem kemény, csak egy közbélés van a két anyag között, hogy legyen valamennyi tartása. Ha varrnátok szívesen ilyesmit, akkor finomítok a szabásmintán és aki kéri, annak elküldöm pdf formátumban. Leírást hozzá, ha szeretnétek, szintén szívesen készítek, de arra biztosan többet kell várni majd.
It is faster and much easier to sew something for a girl. A simple skirt is about half an hor, or maximum an hour or a headband is about 15 minutes. But now I was forced to sew something very quickly for my eldest son. Otherwise there are more plans and some cut out things for boys, too, but this time it was an urgent requirement. It happened, that on the last trip with the school everybody, even the girls wore baseball hats (I do not know why it is so fashionable even among girls), except my son, who had a simple, white bucket hat that I prefer to use against the rays of the Sun. But the others made remarks so he felt ill at ease. I decided to sew a little cap with a brim for him and because I did not find a pattern or a tutorial, I looked for one of our favourite brimmed caps that my boys wore when they were about 1 or 2 years and I made a  sewing pattern for a bigger size on the basis of the cap. Fortunately this time the others were satisfied with the result like my son. And me too, I am satisfied it is much softer than a baseball cap, even the brim because there is only a lighweight fusible interfacing among the two layers of fabric. If you would like to have the pattern just drop me an e-mail and will I send it to you in pdf format. If someone  liked to have a tutorial, too, I will try to do my best and make it, too, but it is sure that it will take more time.

*****
És, hogy a sapkát másképp is kihasználjuk, ma sorsoltunk az olvasók közül, akik ekkor már olvasók voltak a szerencsés neve pedig a második képen látható. Kérek szépen egy elérhetőséget, hogy egy kis meglepetést készíthessek és küldhessek Neked, kedves Málnabokor.

To use the cap in an other way we chose today a winner from those who were followers at that time. The name can be seen in the second photo.

8 megjegyzés:

Erdős Éva írta...

Nagyon klassz kis sapka lett, tetszik. A kisunokám /8 éves,/ azt mondta, hogy ö is hordaná. Így ha megtennéd nagyon örülnék neki, ha elküldöd leírással együtt a szabásmintáját. Annyira nem vagyok ügyes varró, mint Te, így szükségem lenne egy kis útmutatóra is.
Gratulálok az ügyes kezedhez, jó látni, amiket készítesz.

Gratulálok a nyertesnek is.
Kellemes hosszú hétvégét kívánok!:)

MrsYarnart írta...

szerintem jópofább, mint egy baseballsapka, de a gyerekek többségének a divat és korosztálya véleménye sokkal fontosabb, mint az eredetiség. nálunk egy alsós kislány tavaly az anyukája kombinéjában jött iskolába. kicsit átalakította ollóval, nekem nagyon tetszett :) ha lenne gyerekem, biztos varrnék neki egy ilyen sapkát! a nyertesnek pedig gratulálok! szép hétvégét mindenkinek :)

yoen írta...

De jó azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyukája (nagymamája) maga bővíti a ruhatárat! Magam is ilyenné szeretnék válni, bár a hosszú úton még csak a kezdő lépéseket tettem meg, azt viszont lelkesen:) Én is szeretném kérni a szabásmintát, és előre is köszönöm a kedvességedet!
yoen [@mailbox.hu]

Zsuzsa írta...

Megdöbbentett, hogy a kislányok is baseball sapkát hordanak. Bár már annyk is kell örülni, hogy legalább volt náluk valami fejfedő! A gyerek is szép, a sapka is :-)Málnabokornak nagy gratula!

Tündérlátta írta...

Micsoda remek fazon! Pont fejre simul! Úgy látom a legény is örömmel hordja!

Adél írta...

Szerintem is nagyon jó kis sapi, sokkal jobb, mint egy "rendes" baseball sapka, amin olyan logó, vagy felirat van, amiről a gyerekeknek lövésük sincs.
Gratulálok a nyertesnek!

GumiPók írta...

Úgy látszik, nekünk nagy szerencsénk volt az iskolában, soha semmilyen megjegyzés nem hangzott el arra nézvést, hogy ki mit hord. A gyerekem ma (19 évesen) is felveszi a nóném pólókat, neki csak az a fontos, hogy jól álljon rajta. Kár, hogy rossz példa is akad.

A kisfiad nagyon helyes a sapiban, használja egészséggel. :)

A nyertesnek pedig természetesen gratulálok én is.

borsoo írta...

Köszönjük szépen!
Málnabokor jelentkezését továbbra is várom!!!
A szabásmintát a hétvégén megpróbálom küldeni Nektek, de a leírást nem ígérem ennyire gyorsan.
Ami nagyon vicces, hogy pont ma találtam egy nagyon hasonló sapit egy német blogon és ingyen lehet kérni hozzá e-book-ot. Kértem is, mert kíváncsi vagyok, de egyenlőre még nem jött válasz, persze ne legyek türelmetlen, biztosan sokan kérik rajtam kívül is. Eddig 813 embernek küldte el ez a kedves bloggerina. Ajánlom, hogy nézzetek be hozzá:
http://schnabelina.blogspot.com/