karácsony - Christmas

Minden kedves erre járónak Áldott Karácsonyt kívánok!
I wish you a Merry Christmas!

baglyos - owly

Egyéves unokaöcsémnek készítettem a pihe-puha bagoly párnácskát és az előkét. A gyerekek pedig vasalható gyöngyből raktak ki különféléket (szintén baglyokat), amikről elfelejtettünk képet készíteni :(

I made for my one-year-old nephew the soft owly pillow and the owl patterned bib. My children also made some owls for him from these beads, but we forgot to take pics :(

adventi zsákok - advent calendar

Kicsit megkésve mutatom....még a múlt héten fotóztam hogy is néz ki a mi adventi kalendáriumunk. Évekkel ezelőtt készítettem (egy akkori Praktika magazin ötlete alapján), és volt év, például tavaly, mikor nem vettük elő. Azelőtt mindig felakasztottuk egy koszorúra a kis zsákokat, de most egy kosárban kaptak helyet és a gyerekek minden nap kiveszik a megfelelőt. Szépen beosztották maguk között és felváltva húznak. Mivel a  zsákok nagyon kicsik így négyüknek csak épp valami tényleg apró dolog fér el benne, azonban elég izgatottak attól is, hogy milyen fejecske bukkan ki és mellé elropogtatják az egy szem mandulát, fél dióbelet, megesznek egy-egy szem mazsolát, aszalt szilvát és azért néha egy-egy pici csoki is előkerül.  A nagyobbak emlékezetből azért már sokmindent tudnak, de még így is lelkesek, látva, hogy fokozatosan kerülnek elő a karácsonyi történet szereplői, Karácsonyra pedig "megszületik" a kis Jézus is.
Itt látható az egész társaság és van kép a koszorús változatról is.
I show it a little late, but here is our advent calendar. I made it several years ago  using a pattern from a Praktika magazine. We used to tie the little bags on a  wreath, but this year I put them all in a basket. The children take the little bags day by day...and have the tiny little thing I put into them, a piece of almond, raisin, dried plum and sometimes a piece of little chocolate. They are very enthusiastic even the elder ones usually know which figure is going to come next. For Christmas eve all persons from the nativity play are here and our children usually play with them the story.
Here is a picture of all the persons and you can find another where you can see the former version on the wreath.

advent

Ahogy látjátok nagyon rég nem jelentkeztem, pedig sokmindent megint tudnék mutatni. Rengeteg minden történik a gyerekek körül, sok elgondolkodtató meg nehezebb helyzet, ami elveszi az energiákat. Jövő héttől próbálok megint rendszeresebben írni.
Addig áldott adventi készülődést kívánok minden kedves erre járónak!
Az idei koszorúnkat a Praktika magazin ötlete alapján készítettük el a gyerekekkel az oviban.

kcwc

Nagyon lelkes voltam, amikor elolvastam az idei kcwc kiírást, de sokminden közbejött, így az első napon varrtam ugyan, de nem gyerekruhát, így az nem illik a sorba. Ma viszont elkészítettem egy pizsamanadrágot, a KicsiLány kérésére, mert szeretett volna ennek az anyagnak a maradékából. Egy kicsit kevésnek tűnt, így rászabott derékpánt helyett egy fehér pamutdzsörzé csíkot varrtam rá és ezt hajtottam vissza gumiháznak. Így éppen jó lett a méret.
I was very enthusiastic when reading about the fall kcwc. Lot of things are changing around us so I could not make anything on the first day, though I was sewing but not clothes for the children. But today I made these pair of pj pants for my little girl who longed for it from the rest of this colorful fabric. The size of the fabric seemed a bit small so instead of cutting it with a turned back waistband I cut and sewed a stripe of white jersey onto it and turned that one back as a casing for the elastic. The size is just perfect with this little change.

Pauley's pullover

Ezúttal én is csatlakozom a Sewing For Boys közös varrásához a szeptemberi darabbal. Épp ideje volt varrni a hideg beköszöntével pulcsikat a legkisebbemnek, így ez kitűnő alkalom volt rá. Rögtön kettőt is varrtam ebből az igen egyszerű pulóverből, az egyiket polárból  a másikat pedig egy csíkos vastagabb dzsörzéből és  még annyit egyszerűsítettem az eredeti leíráshoz képest, hogy az aljába gumit húztam és nem megkötőt, így megspóroltam a gomblyukakat is.
This time I join, too to the Sewing For Boys sew along with the September project: Pauley' pullover. This was really a very easy one to sew, so I immediately made in two versions, one of them from polar fleece and the other from a striped jersey. I simplified a bit more the original pattern, so instead of a string at the bottom with buttonholes I used simple strings of elastic in the casing.

kukoricalepény - corn cake

A családdal töltött pihenő és némi kényszerpihenő (internet szolgáltatás) után egy nálunk nem mindennapi, de sokat emlegetett és most kipróbálásra került finomságot hoztam. Biztosan ismeritek Bálint Ágnes Mazsoláját. A történet legelején kínálja a zöld kismalacot Manócska kukoricalepénnyel. Sokat mondogatják nálunk a gyerekek a könyv egyes mondatait, a következőt is "kukoricalepény, édes, drága kukoricalepény". Nyáron egy régi kis szakácskönyvben bukkantam erre a receptre, amit ma kipróbáltam és hatalmas sikert aratott. Az iskolából, óvodából hazaérkező éhes aprónép (esznek ott is, de mindig éhesek :) ) szinte egy ültében elfogyasztotta. Nekem nem volt olyan különleges, de nekik nagyon ízlett, persze lehet, hogy ebben Mazsolának is komoly szerepe volt :).
After our summer holiday and a bit of forced break because of being unplugged I brought a recipe for you. In a hungarian tale Mazsola by Ágnes Bálint the main character a little green pig eats this cake in the beginning of the story. My children like the book very much, so I was very happy when finding this recipe in an old cookbook during the holidays. Today I tried it, and though it is not very special my children loved it and ate nearly the whole after arriving home from the school and the nursery...maybe Mazsola, the little pig had an important role in it :)
*****
A recept nagyon egyszerű 7 dl kukoricalisztet 1 l tejjel leforrázni és simára keverni, majd ha langyosra hűlt 2 evőkanál cukor, csipet só, 2 tojás és egy diónyi vaj keverékével összekeverni és egy kivajazott tepsiben forró sütőben pirosra sütni (én egy picit több cukrot tettem bele és ha elkészült, lehet még cukrozni, vagy lekvárral kínálni...stb.).

It is very easy to make: you have to boil 1 l milk and pour it onto 7 dl corn flour and mix it well. When the mixture cooled down stir it with the mixture of 2 tablespoons of sugar, two eggs, a pinch of salt and a teaspoon of butter. Pour it into a buttered cake form and bake in a hot oven until nice brown.
*****
Szép hétvégét Mindenkinek! /Have a nice weekend!

zsebkendőtartók - tissue holders

Minden évben készítek valami apróságot az óvónőknek, dadusoknak, tanítónőknek év végén. Idén ezeket a zsebkendőtartókat adtuk ajándékba. Egyet ezúttal magmnak is varrtam, mert megelégeltem, hogy a szatyromban mindig keresgéljem a zsebkendőket itt-ott.

I make every year little presents for the staff in the nursery and the teachers in the school. This year I sewed these tissue holders as a present for them. This time I made one for myself, too as I did not want to look for the tissues everywhere in my bag anymore.

múlt hetünk / második rész - our last week / part two

Ebben az időben nemigen ülök ide a gép elé, kint vagyunk, levegőzünk, mosunk, olyat is, amit máskor nem (szőnyegeket párnákat, mert most hipp-hopp megszáradnak). De tartozom még az egy heti beszámoló második felével...ami már nem is a múlt hetünk, hanem azelőtti. Beszéljenek a képek.
:: jégkrémezés /having ice cream

:: fürdőzés... /having fun in the water...

:: és séta a vízben / and a bit of walk

:: kirándulás még egy hűvösebb napon / walking in the woods on a cooler day
 
 In this hot summer weather I rarely sit in front of the PC (we are outside on the fresh air, doing a lot of washing in the hot weather..carpets, pillows, duvets...etc.), but I would like to share you the pictures on our last week (which is not the last anymore, but the previous of it).

szíves papír girland - paper heart garland

Ennek a füzérnek/ girlandnak, ki hogy szereti hívni az elkészítése tényleg nagyon egyszerűen és gyorsan megy. Kell hozzá pár darab A4-es papír, ha színesre szeretnénk, akkor különféle színekből, egy kis darab karton, ceruza, olló és az összeállításhoz a varrógépünk. Én most egy egyszerű fehér papíron mutatom meg, hogy készítettem őket.
/ Making this heart garland is really simple. You'll need an A4 form paper (white or coloured), cardboard, pencil, scissors and your sewing machine.
 A kartonból kivágtam egy fél szívet sablonnak. / I cut a half heart form from cardboard to have a pattern.
 Az A4-es papírt félbe, majd a széleket a középvonalhoz hajtottam. / I folded the paper in half, then the edges to the center line.
 A sablon segítségével felrajzoltam a szívek felét. / Using the pattern I drew the half hearts.
 A vonalak mentén kivágtam, így egy A4-es papírból 6 szívet kaptam. / I cut out to get 6 hearts from paper.
 Egy hosszabb cérnát hagyva az elején (aminél majd fel lehet kötni őket) kezdtem őket összevarrni a középvonaluk mentén (ahol már úgyis ott volt a hajtás, így ez vezetett) A varrás elején és végén oda-vissza varrással rögzítettem a cérnát. Egy szív végigvarrása után kicsit üresen varrtam, hogy ne érjenek teljesen egymáshoz és úgy toltam be a következő szívet. / Leaving a bit longer thread  at the beginning (to be able to tie the garland later) I sewed the hearts one after the other leaving a bit space between them. I reinforced the stiches at the beginning and at the end of the sewing.
 El is készült a 6 szívből álló füzér. / And the garland from 6 hearts is ready.

múlt hetünk / első rész - our last week / part one



 - Zsúroztunk a kertben, mindenféle szívecskés kiegészítővel. A múltkori bejegyzésben mutatott girlandon kívül készítettem még papírból is lógó füzéreket (leírás holnap), szívecske díszeket  a szívószálakra, és természetsen szív alakúak voltak a torták, szíves cukorral megszórva és az ünnepelt ruhája is csakis szíves lehetett :)
- Voltunk barátoknál vidéken lovagolni és mindenféle állatokat megcsodálni.

*******

- My little girl had her birthday party in the garden with heart garlands, not only from fabric, but I made from paper, too (tutorial coming tomorrow). I also made heart decoration for the straws and heart shaped cakes with heart shaped sugars on them, and of course my birthday girl had a heart patterned dress :)
- We went to friends to the countryside to ride a horse and watch farm animals.

a kertben - in the garden





- növekszenek a kicsi karalábéink / our little kohlrabis are growing
- egy napraforgó bontogatja szirmait / a sunflower is starting to bloom
- kétféle paradicsom hozza a terméseket / two types of tomatoes are producing crops
- és egy nagyon egyszerű szívecskés girlanddal is készülünk a KicsiLány zsúrjára / and we are preparing with a simple heart garland for my daughter's birthday party

nyulas - bunnies

Régen nem jelentkeztem, van mit pótolni...  Most nyulakat hoztam, amik közül a barna ma készült el a lila mintájára, aki pedig még június elején, 9-én. Egy könyvbemutatón voltunk előző nap, ahol többek között Bartos Erika új bábkönyvét is láthattuk, amiben egy lila nyuszi játszik főszerepet. Kicsi Lányom amúgy is nagy rajongója a tapsifüleseknek, és a mese is nagyon tetszett neki, így megkért varrjak neki egy nyuszit. Hasonlót, mint a könyvben szereplő. Ha nem is pont olyan lila, de akadt itthon lila anyag, így egy gyors vázlat alapján megvarrtam a nagyon egyszerű nyulacskát. Csak rajzoltam egy nyulat és simán azt varrtam körbe, majd a fülek és végtagok kitömése után levarrtam azokat. Szándékosan nem akartam túlbonyolítani, külön szabni a végtagokat, füleket, és kíváncsi is voltam hogy sikerül ezzel az igen egyszerű módszerrel. A siker sokkal nagyobb volt, mint vártam volna, ha nem is egy tökéletes nyuszi, de azóta minden nap ment ő is az óvodába és alvás sincsen nélküle. Olyannyira sikert aratott, hogy ma megvarrtam a testvérkéjét a legkisebbemnek, aki a lila nyuszi születése óta maga is mondogatta, hogy neki is jó lenne egy ugyanilyen csak szürke vagy barna...barnás, vidámabb anyagom ez volt itthon, de tökéletesnek bizonyult, mert a tulajdonosa boldogan vette birtokba. Nekem is nemkevésbé jó érzés, hogy
sikerült  ilyen örömet okoznom ezekkel az apróságokkal.
It's been a while I wrote here last time, so I have quite a lot to make up for. Now let me introduce you two bunnies. One, the lilac was made for my daughter on th 9th June after attended at a book review of Bartos Erika's new book in which a lilac bunny has a main role. My little girl wanted something similar to the bunny in the book, so I made a quick sketch and sewed it round. After filling the ears, legs and arms I oversewed them. The success of the first bunny made in this way was greater than I had expected. My daughter took it to the nursery every day and she has been sleeping with it since it was ready. And its success did not end at that point because my smallest child wanted to have another from something brownish. So, for the second bunny I found this fabric in my stash and sewed the lilac bunny's little brother for my daughter's little brother today. He was so very happy to get his own one, and in this way this Mom of theirs was very very happy, too.

hosszú hétvége - long weekend

Csak képek a kertből és a gyereknap örömeiről. Most többre nincs energiám, még a  készülő dolgokat fotózni sincs időm...majd utólag.
Only pictures from the garden and the happiness of children's Day. I have no time at the moment to write more, I cannot take pictures either of the things in progress...hopefully later on I can show them.

oldalzsebes - with side pockets

Hétvégén egyik este nekiálltam és a férjem egy szakadt nadrágjából varrtam egy oldalzsebes halásznadrágot a legkisebbnek. Nagyon kellett, mert sokat van kint a szabadban, hagyom  hadd bogarásszon, homokozzon és eközben óhatatlanul és jócskán koszolódnak is a nadrágok, így általában egy felvétel után a szennyestartóban kötnek ki. Az oldalzsebeket ezúttal egy szembehajtással tettem bővebbé, hogy elférjenek a kincsek...kövecskék (még mindig ezek a kedvencek), botok és egyéb apróságok.
One evening on the weekend I made these pants from one of my husband's torn pair of pants. I sewed it for my littlest.  He needs it very much as he spends most of the days outside looking for small insects or building in the sand-box. The result of being outside of course is a dirty pair of pants nearly every day so we need more changes. I made these pants with side pockets with a ply in the middle to make it roomy for the small pebbles (still the favourites), sticks and other tiny things.