PIF játék és díj


MrsYarnart-nál jelentkeztem PIF játékra, így aki szeretne itt is játszhat, a szabályok a következők:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik.

Várom a kommenteket ;)!!! Remélem lesz 3 jelentkező :)

És szintén ő volt olyan kedves és gondolt rám egy díjjal. Amit tovább kellene adnom leginkább olyanoknak, akiknek még kevés olvasójuk van. Sajnos, vagy szerencsére nem sok ilyen blogot ismerek úgyhogy inkább most csak egyvalakinek adnám tovább, és azért is, mert róla tudom, hogy szívesen el is fogadja. Sokan vannak, akik nem szeretik, ha díjakat kapnak és őket is meg tudom érteni, mert én is már rég megkaptam de mostanáig gondolkoztam rajta hogyan s miként adjam/ne adjam tovább. Így hát tovább adom Zsuzsának, remélem ő ismer még esetleg többeket, akik megfelelnek a feltételeknek és tényleg szívesen is fogadják.

3 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Szeretnék játszani, de az én blogomnak, csak zugolvasói vannak, kommentet nem hagynak úgysem :-P
Köszi a díjat:-)

P.Zs.

Kati írta...

Létzik hogy második lette? Kezdő blogolós vagyok.

borsoo írta...

Kedves Kati!
Igen, igen, örülök Neked. Eddig nem volt nagy érdeklődés. Megírnád nekem a címedet a borsoo.post(kukac)gmail(pont)com címre?
Köszönöm szépen!