próbasüti

Mint minden évben, idén is hozzátartozik az ünnepi készülődéshez a sütés. Vannak már bevált receptjeim, de szeretek kipróbálni újdonságokat is. Valahol találtam egy nagyon egyszerű francia receptet, azt próbáltam ki ma koradélután. A tészta összeállítása addig tartott amíg megmelegedett az ebédünk, utána pihenni betettem  a hűtőbe, amíg ettünk.  Már csak nyújtani, szaggatni és sütni kellett. A sütik 6-7 perc alatt megsülnek, így az sem tartott túl sokáig. Nem számoltam hány tepsivel toltam be, de amint kivettem őket, rögtön volt rá jelentkező, így sikeresnek bizonyult a próba. Úgy az egyharmada biztosan el is fogyott elsőre, pedig a négyből csak két gyerkőc volt itthon. 
Ha valaki szívesen tenne egy próbát, mint én, íme a recept:

Karácsonyi csillagok
Hozzávalók: 250 g liszt, 100 g lágy vaj (én fele-fele arányban használtam vajat és margarint), 125 g porcukor, 50 g őrölt mandula, 1 tojás, 1 teáskanál sütőpor, fűszerek (fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, gyömbér), reszelt citrom v. narancshéj
Elkészítés: A lisztet, cukrot, mandulát és sütőport összekeverjük, majd hozzáadjuk a vajat és a tojást, ill. a fűszerekből ízlés szerint (én ezúttal fahéjat, gyömbért és szárított, reszelt citromhéjat adtam hozzá). Ezt alaposan összedolgozzuk. Úgy is lehet, hogy először, fűszerek nélkül dolgozzuk össze, majd szétosztva a tésztát, különböző ízesítésű alapokat csinálunk.
Ha kész, kicsit jó pihentetni, utána vékonyra nyújtjuk és különféle kiszúrókkal formákat szaggatunk, amiket sütőpapírral bélelt sütőlapra teszünk. Előmelegített sütőben 180°C körüli hőmérsékleten sütjük, 6-10 percig. Nagyon figyeljünk, mert hamar sül, könnyen megégehet. Utána, csak a díszítés kedvéért meg lehet még egy kicsit porcukrozni.

Jó sütést és jó étvágyat! Ajánlom Advent első vasárnapjára gyertyagyújtás és egy csésze finom tea mellé.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Ez olyan nyilem-nyalom nyalánkság! Olyan apacuka féle...." (Micimackológia, örök érvényű Medvebocs-tan) Zsuzsa

borsoo írta...

Igen, igen. Estére összesen 3 db árválkodott a tányéron. Szóval abszolút siker :)

Timici írta...

elmentettem köszi, a fotón nagyon jól néz ki:o) és ha ennyire hamar fogyott tuti finom is;o)